A Forbes másfél év évvel ezelőtt indított pert, hogy megismerje, a Jeremie kockázatitőke-programjában nyertes alapkezelők milyen pályázat alapján nyertek több milliárd forintot - a pert megnyerték, a Magyar Fejlesztési Banknak ki kellett adnia az adatokat. A lap a 6,5 milliárdot kezelő Morando tőkealapnál találta a legtöbb furcsaságot - a szerdán megjelenő számban hosszú cikket közölnek az ügyről.
Mi az a Jeremie?A Forbes összefoglalója szerint az Európai Unió az úgynevezett Jeremie-kiírás keretében egy kockázatitőke-programot indított Magyarországon. Ennek során 2009-től összesen 28 alap pályázott sikerrel forrásokra. Az alapkezelő magánbefektető meggyőzésével vállalja, hogy a 70 százalék EU-forrás mellé berakja a 30 százalékot, és az így létrejövő pénzügyi alapból cégekbe fektet be. A Jeremie-nek szigorú szabályai vannak, a közép-magyarországi régióban nem lehetett befektetni, a céltársaságokba legfeljebb 3 éven keresztül, évente maximum 1,5 millió eurót lehetett kihelyezni, és vannak tiltott szektorok (agrárium, ingatlan). A legfontosabb azonban, hogy innovatív vállalatokat kellett támogatniuk. A program célja, hogy a törékeny életszakaszban lévő, innovatív vállalkozások (akiket a bankok nem szívesen hiteleznek) forráshoz jussanak. A társaságot kimondottan a Jeremie-pályázaton való indulás céljára hozták létre. Az EU-tól végül 4,4 milliárdot nyertek, ezt a szabályok szerint 2,1 milliárd forint önrésszel kellett kiegészíteni. A cégadatok szerint ma már csak Mészáros László (a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, ma: Metropolitan Egyetem alapítója és egykori tulajdonosa) és Tombor András (a miniszterelnök egykori külpolitikai tanácsadója, Habony Árpád egyik hitelezője) tulajdonosok az alapkezelőben. A Morando a Forbes szerint a legtöbb befektetésénél (portfóliócégénél) ugyanazt a forgatókönyvet követte. Az alaphoz köthető emberek alapítottak egy céget, ahova a Morando pár nap múlva beszállt, és több százmilliós tőkeemelés után 99,9 százalékos tulajdonos lett. Ezeken keresztül helyezték aztán tovább a pénzt. A konstrukció alkalmas arra is, hogy megkerüljék vele a Jeremie szigorú befektetési megkötéseit forrás: http://privatbankar.hu/ Comments are closed.
|
Kérdése van?Széchenyi 2020 pályázatok, Pályázati jelentkezésPályázzon most!
Kérje ajánlatunkat pályázatírási szolgáltatásunk kapcsán! Töltse ki és küldje be rövid adatkérőnket. Vállalkozása adatai alapján tanácsadóink egyedi elemzést készítenek pályázati lehetőségeiről, melynek eredményeiről 48 órán belül tájékoztatjuk. HírlevélHeti hírleveleink mindig tartalmazzák az aktuális pályázati lehetőségeket.
Archívum
November 2017
|